euroawk
the great outdoors

Közlemény

15.06. 2017

Tisztelt Ügyfeleink!

Kedves Partnereink! 

 

A közelmúltban számos olyan jogszabályváltozás került elfogadásra, amely lényegesen érinti a hazai reklámpiacot, ezért cégünk fontosnak tartja, hogy részletes tájékoztatást nyújtson Ügyfelei számára a jövőbeli szabályozásról és ezáltal a partnerekkel való – az új jogi követelmény-rendszernek mindenben megfelelő - együttműködés kereteiről.

A reklámfelületekre vonatkozó törvényi szabályozás 2017. januárjában esett át az első jelentős változáson, ugyanis a településkép védelméről szóló (2016. évi LXXIV. számú) törvény módosításai 2017. január 18-tól léptek hatályba (a 2016. évi CLXXIV. törvénnyel).

A törvény és módosítása jogi keretet ad a településkép szabályozásának, és egyértelműen előírja, hogy a jelenlegi, már szabályosan kihelyezett reklámhordozók legkésőbb 2020. december 31. napjáig maradhatnak a reklámfelületeken.

Ezt követően az életbe lépő jogszabályi változásoknak való megfeleltetéssel, azaz a reklámhordozók kellő időben történő átalakításával kíván és tud cégünk eleget tenni a piac és partnerei igényeinek.

Az országos változások mellett társaságunk nagy hangsúlyt fektet arra is, hogy a helyi szabályozásokkal is lépést tartson, azoknak minden esetben eleget tegyen, ugyanis a fenti településképi törvény (és módosítása) a helyi önkormányzatokat és a fővárosi kerületek önkormányzatait is felhatalmazta arra, hogy 2017. október 01. napjáig konkrét – helyi viszonyoknak megfelelő - szabályrendszert dolgozhassanak ki (településkép védelmi önkormányzati rendeletben).

Partnereink és cégünk számára jelenleg a leglényegesebb előírásokat a fentiek mellett a településképi követelmények részletes tartalmi elemeit szabályozó 104/2017-es számú Kormányrendelet határozza meg, amely 2017. május 28. napján lépett hatályba, és amely a jövőben kihelyezésre kerülő reklámhordozókat érinti – a teljesség igénye nélkül - oly módon, hogy az óriásplakátok (egységesen köz-, magánterületen is) a jövőben, azaz 2017. május 28. napjától nem lehetnek kisebbek 2 négyzetméternél, de nagyobbak sem 9 négyzetméternél. A reklámhordozót tartó berendezés (egységesen köz-, magánterületen) felülete emellett nem lehet nagyobb 11 négyzetméternél. Jogszabályi kivételt képeznek e körben az utcabútorok, azaz: utasváró, kioszk, közművelődési célú hirdetőoszlop és az információs vagy más célú berendezések. Hirdetőoszlopokat csak közművelődési célzattal lehet a jövőben felhasználni és a plakátragasztás a közművelődési célú hirdetőoszlopokat kivéve tilalmazottá vált.

A részletes és teljes körű szabályozást a Magyar Közlöny 2017. április 28. napján megjelent 2017/63-as száma tartalmazza, ugyanakkor cégünk munkatársai is készséggel állnak szíves rendelkezésükre (Kapcsolat menüpont).

Kétségtelen tény, hogy a megváltozott jogszabályi környezet komoly többletterhet ró a reklámpiac szereplőire, így társaságunkra is. A változásokhoz naprakészen alkalmazkodva biztosíthatjuk a jelenlegi és leendő ügyfeleinket is arról, hogy cégünk a mindenkor hatályos jogi normákat betartva – a megszokott magas színvonalon – jár el továbbra is, szem előtt tartva minden esetben a meglévő és új partnerei szempontjait és érdekeit egyaránt.

 


További hírek >>